Bojlis horgászrend 2023

Bojlis jegy ára: 7 000 Ft/ 24 óra

Bojlis jegyet csak érvényes állami horgászjegy, valamint az előírt, személyi azonosításra szolgáló okmányok és halfogásra alkalmas, működő felszerelések megléte esetén adunk ki!

Bojlis horgászatra március 1-től november 30-ig (ettől a vezetőség rossz időjárás esetén eltérhet), a hét minden napján lehetőség van a kijelölt vendég horgászhelyeken, valamint az egyesületi tagokkal (horgászhely tulajdonosokkal) és a halőrrel előzetesen egyeztetett horgászállásokon.

A tavon a nagy gáttal párhuzamosan maximálisan 100 m-ig lehet elhelyezni szereléket és bóját. A nem a tó közepére merőleges parti helyeken a szomszédos horgászok zavarása nélkül kell a szereléket vízbe juttatni. A bójázást minden esetben a halőrrel történő egyeztetést követően lehet megkezdeni.

A számozott vendég horgászhelyeken szektorbóják jelzik a meghorgászható távolságot és szélességet.

A számozott horgászhelyek előzetes foglalására van lehetőség. Amennyiben a horgász előre nem foglal horgászhelyet, úgy tudomásul veszi, hogy horgásznia csak a tervezett horgászat teljes időtartamára szabad helyeken, a halőrrel egyeztetve szabad.

Éjszaka és rossz látási körülmények között a horgászhely folyamatos, távolról is jól látható, ugyanakkor a többi horgász és az élővilág számára nem zavaró megvilágítása kötelező.

Az etetett, illetve horgászott helyeket kizárólag dőlő bójákkal lehet megjelölni, melyeket a horgászat végeztével el kell távolítani! H bója használata nem engedélyezett.

Horgászonként maximum 2 dőlő bója használata engedélyezett. A bójákat és szerelékeket a bojlis horgászhelyeken csak szektoron belül szabad elhelyezni.

A szektorbóják áthelyezése szigorúan tilos! Ennek megszegése a horgászat azonnali befejezését vonja maga után.

Csónak használata helykeresés, a szerelék csónakból történő bejuttatása, etetés, és fárasztás céljából engedélyezett! Etetőhajó mind etetésre, mind a szerelék bejuttatására használható. A csónakhasználatra, a vízen való tartózkodásra külön szabályzat érvényes.

A tóra érkező bojlis vendéghorgász köteles saját, vagy egyesületi csónakot használni a horgászat ideje alatt.

Behúzás kizárólag elektromos csónakmotor használatával lehetséges a partra merőlegesen a szomszéd horgász zavarása nélkül. Oldalra eltérni csak a horgászhelyen belül szabad.

Szonár használata a hatályos halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény, valamint a végrehajtására kiadott rendeleteknek megfelelően engedélyezett a horgászhely határain belül.

A bojlis jeggyel rendelkező horgász a Lőrintei víztározón csak horgászatra jogosító állami horgászjegy, személyi azonosításra alkalmas arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél), valamint az alábbi működő felszerelések rendelkezésre állása esetén kezdheti meg a horgászatot:

  • sűrű szövésű, nagyméretű merítőháló (min.100x100cm)
  • vastag, párnázott, oldalfallal rendelkező, min.100 cm hosszú matrac vagy bölcső
  • horogszabadításra alkalmas csipesz, fogó
  • sebfertőtlenítő,
  • úszó mérlegelő
  • pontos halmérleg,
  • lámpa,
  • toll

Fent leírt felszerelésekkel minden területi jegyet váltó horgásznak rendelkeznie kell (abban az esetben is, ha egy álláson többen horgásznak), s azokat jegyváltásakor kötelezően be kell tudni mutatni. A hiányossággal rendelkező horgász a horgászatot nem kezdheti meg!

Felnőtt horgász 2 bottal azon 1-1 db horoggal, ifjúsági horgász pedig csak felnőtt jelenlétében, 1 bottal, azon 1 db horoggal horgászhat bojlis módszerrel.

A tóra érkező vendéghorgászok csak abban az esetben ülhetnek egymás mellé, ha a csapat minden tagja bojlis jegyet vált. Ellenkező esetben a nem bojlis jegyet váltó személy(ek)nek a halőr által megjelölt helyen kell folytatnia a horgászatot.

Bojlis horgászat során a fonott főzsinór és fonott előtétzsinór használata tilos! Fonott zsinór csak a horogelőke elkészítéséhez használható. Monofil előtétzsinór használata engedélyezett. Ólombetétes zsinór (leadcore) használata tilos!

A szereléket úgy kell összeállítani, hogy a zsinór esetleges szakadása után a hal ne szenvedjen sérülést (ólom elhagyó szerelék).

Halfogási célú használata során a halfogásra alkalmas horgászkészségét felügyelet nélkül hagyni, a felügyeletet másra bízni tilos. Ha a horgász a horgászhelyét elhagyja, abban az esetben a horgászkészséget halfogásra alkalmatlan állapotba kell hozni, a végszereléket ki kell venni a vízből.

A halat a parton csak a fotózás ideje alatt, folyamatos locsolás mellett lehet kint tartani!

A halat lekötni szigorúan TILOS!

A halak fényképezése kizárólag guggoló vagy térdelő magasságban, maximum 50 cm-re a talajtól, a pontymatrac felett lehetséges. Az álló testhelyzetben történő fotózás TILOS!

A kifogott halakat bármilyen jelzéssel ellátni, megjelölni, megcsonkítani szigorúan tilos!

A 15 kg feletti példányokat minden esetben jelezni kell a szolgálatos halőrnek.

A területen a tűzgyújtás csak az arra kijelölt helyen engedélyezett. Ez alól kivételt képez a gázpalack és gázzsámoly használata.

Az autók és horgászfelszerelések a járművek közlekedését nem akadályozhatják. A gépjárművek csak a parttal párhuzamosan parkolhatnak.

A horgászat csendes tevékenység, kérjük, a horgászat során ne zajongjon, a többi horgász kikapcsolódását ne zavarja! Bármilyen zene, vagy rádióadás hallgatása csak halkan vagy fejhallgatóval történhet. Alkoholos befolyásoltság, a többi horgász zavarása esetén a horgászat folytatása megtiltható, a terület elhagyására való felszólítás mellett.

Kérjük, hogy a területen a horgászat során az élővilágot ne bolygassa! Tilos a partszéli növényzet irtása, új beálló kialakítása, valamint a meglévők szélesítése. Kérjük, a part menti fák, cserjék ágait ne törje le, ne vágja ki!

A természeti értékek védelme mellett kérjük, fordítson kiemelt figyelmet a környezet védelmére is! Tilos szemetelni és tilos a horgászat megkezdése szemetes helyen. Szemétnek számít a szotyola- és tökmaghéj, valamint a cigarettacsikk is, így azok eldobása is tilos. A hulladékot kérjük, vigye magával a horgászat befejezését követően. A horgász köteles a horgászhelyet tisztán hátrahagyni. Tilos a víz, vagy a vízpart bármilyen szennyezése is. A víz szennyezésének számít az állati eredetű hulladék, valamint minden romlott, penészes etetőanyag, az élővilág számára felvehetetlen anyag vagy csali vízbe dobása, az etetőanyagon és csalin kívül bármilyen anyag vízbe juttatása.

A területen az üzemeltető által készített fotókat annak kiadványaiban, termékein korlátozás és ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja. A horgászrendben nem szabályozott kérdésekben a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló hatályos törvény, valamint a végrehajtására kiadott rendeletek irányadók.

A tározó üzemeltetőjének halászati őrei és társadalmi halőrei a hatályos jogszabályok alapján jogosultak a horgász okmányainak, zsákmányának, felszerelési tárgyainak, csomagjainak és gépkocsijának ellenőrzésére. A halászati őröket és társadalmi halőröket hatósági feladatot ellátó személyként fokozott jogi védelem illeti meg, intézkedéseik kötelező érvényűek. A halászati őr a területen teljes jogkörrel intézkedhet, vitás kérdésekben az ő álláspontja a döntő. Kérjük, segítse Ön is munkájukat!

A területi jegyek megváltásával a tulajdonosa tudomásul veszi, hogy róla horgászati tevékenysége, annak ellenőrzése kapcsán a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhet. Az ellenőrzés során készült felvételeket a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük.

A halgazdálkodásra jogosult a szabályszegés elkövetőjétől a területi jegyét kártérítés nélkül bevonhatja, illetve a vonatkozó rendelkezések szerint további szankciókkal sújthatja.

A jelen horgászrendben rögzített szabályok megszegése a területi engedély azonnali visszavonását vonja maga után. A fegyelmi szabályzatra a 314/2014 (XII. 12.) Kormányrendelet tételei, illetve az üzemeltető fegyelmi szabályzata irányadó.

Halőr: +36/20/551-3616

Verseny és eseménynaptár
december 2024
hKscpsv
       1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31      
« nov   jan »
Válasszon hírkategóriát

 

Legújabb hírek, aktualitások
  • Irodai nyitvatartás és ügyintézés 2025

    Irodai nyitvatartás és ügyintézés 2025

    TISZTELT HORGÁSZTÁRSAK! AZ ENGEDÉLYEK BEFIZETÉSÉRE, ÁTVÉTELÉRE, VALAMINT MINDENNEMŰ ÜGYINTÉZÉSRE A A HALŐRHÁZBAN VAN LEHETŐSÉG. AZ ÜGYINTÉZÉSI IDŐ A KORÁBBI ÉVEKHEZ …
  • Telepítés 12.03.

    Telepítés 12.03.

    Tisztelt Horgásztársak! A tegnapi napon ismét telepítettünk. A kis tóba 18, a nagy tóba 21 mázsa 3 nyaras ponty került …
  • Napijegyes horgászat és 24 órás sporthorgászat decemberben is!

    Napijegyes horgászat és 24 órás sporthorgászat decemberben is!

    TISZTELT VENDÉGHORGÁSZOKTISZTELT EGYESÜLETI TAGOK! A NAPIJEGYES HORGÁSZAT DECEMBERBEN IS FOLYTATÓDIK A TAVON MINDEN NAP 08:00-15:00 ÓRÁIG.ÉJSZAKA KIZÁRÓLAG SPORTHORGÁSZAT ENGEDÉLYEZETT A …
  • 50 q ponty telepítése a nagy tóba

    50 q ponty telepítése a nagy tóba

    Tisztelt Horgásztársak! 2024. november 24-én 50 q 3 nyaras ponty került telepítésre a nagy tóba.
  • NAGY TÓ LEZÁRÁS 2024.11.08. 12:00 – 2024.11.15. 14:00

    NAGY TÓ LEZÁRÁS 2024.11.08. 12:00 – 2024.11.15. 14:00

    TISZTELT HORGÁSZTÁRSAK! 2024. NOVEMBER 8-ÁN 08:00 ÓRÁTÓL2024. NOVEMBER 15-ÉN 14:00 ÓRÁIG A NAGY TÓ A MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ VIII. BOJLIS KUPA …
Heti verseny és esemény ajánló
Elérhetőség

Lőrintei-tavi Horgászegyesület

8400 Ajka, 01239/2 hrsz.
Bankszámlaszám: OTP Bank, 11748038-20103088
Adószám: 18913103-1-19

IRODAI NYITVATARTÁS ÉS ÜGYINTÉZÉS

2022. JANUÁR 10-TŐL MÁRCIUS 31-IG

MINDEN HÉTEN HÉTFŐN ÉS SZERDÁN
08:00 – 15:30 ÓRÁIG

2022. ÁPRILIS 01-TŐL ÁPRILIS 30-IG

MINDEN HÉTFŐN
11:00 – 15:00 ÓRÁIG

Tudta Ön, hogy …

Az Ajka mellett található Lőrintei-víztározó a Közép-Dunántúl egyik kevésbé ismert, de nagy halakat rejtő, kellemes kikapcsolódást nyújtó, szép, gondozott környezetű horgásztava.

A víztározó 26 hektáros, egy kisebb felső, és egy nagyobb, mélyebb alsó tóból áll. Mindkét tavat évente többször intenzíven telepítjük. A tavak mélysége 2-5 méter közötti.

Vize rendkívül tiszta, utánpótlását a bányák által kiemelt karsztvíz biztosítja. A jó vízminőséget mutatja, hogy a változatos halfauna mellett sok kagyló és folyami rák él a tóban.

Tovább

Lőrintei tó a facebookon!
Adó 1 %

A Lőrintei-tavi Horgászegyesület (8400 Ajka, Diófa u. 2/B.) köszönetet mond valamennyi támogatójának, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át egyesületünk részére felajánlották. Kérjük továbbra is, támogassák horgászegyesületünket.

Adószámunk: 1-8913103-1-19
Lőrintei-tavi HE. Számlaszám: 11748038-20103088

Lőrintei-tavi Horgászegyesület | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Lőrintei-tavi Horgászegyesület

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2000 - 2024 © Lőrintei Horgásztó